Fekete kezdet

A fekás (helyesebben pisztrángsügeres, de így egyszerűbb kimondani) dilim 2012 júniusában kezdődött, amikor is Dani (DD) barátommal egy hétvégi tassi pecán voltunk. Ő megszállott úszós, én megszállott pergető. Egy nap tassi és egy nap Kiskunsági-főcsatornás horgászat után kissé lelombozódva ültünk szombat este a bérelt kis vityillóban. Bár keszegből annyit lehetett fogni amennyit nem szégyellt az ember, DD-nek sem akadt jobb hala és pergetve én sem jutottam egy igen látványos csukás akciónál tovább, amiből persze nem lett akasztás. A szúnyogokról már nem is beszélve... nem véletlenül ültünk a házban és nem a parton.

Úgy döntöttünk (nyilván miattam), hogy vasárnap a pecát Délegyházán folytatjuk, úgy is útba esik hazafelé. Azért én reménykedtem benne már a túra előtt is, hogy a trip-et Délegyen zárjuk, így bevásároltam fekás csalikból. Kimondottan erre a célra egy csomag  zöldesbarna Illex Paddle tail, egy  lila Mann's Jelly worm és egy, még korábban szerzett fehér Booyah Boogie bait állt rendelkezésemre.

rend a lelke mindennek

Az indulást nem siettük el, így 10 előtt nem is értünk Délegyre. A napijegyek megvásárlása után utunk a kettes és hármas tó közti hídhoz vezetett. DD egy közeli stégen kezdett úszózni, én pedig a híd környékét kezdtem vallatni. Elsétáltam minden irányba, de halnak nyomát sem láttam, ellenben a hídnál folyamatosan köröztek a sügérek. Éppen ezért nem is nagyon horgásztam máshol. Mivel először dobáltam erre a halfajra, próbáltam információkat gyűjteni azoktól, akikkel összefutottam. Mondanom sem kell, hogy mindenki mást mondott...Kis élénk színű "Rapala", nagy  barna gumiféreg, zöld felszíni béka. Nagyjából ezek hangzottak el, mint tuti fegyverek. Ebből a "Rapala" és a zöldesbarna féreg meg is volt, ezen kívül még ezerféle egyéb mütyűr. Hiába próbálkoztam szinte mindennel ami a táskámban lapult, a tó nem adta kincseit . Egymás után jöttek a lekövetések, elkapni még sem volt hajlandó egy hal sem. Füstöltem az idegtől.

DD kettő óra körül megunta az ücsörgést és csatlakozott az utolsó órára, hisz a megbeszéltek szerint háromig maradhatunk, mivel neki még aznapra van más programja is. Ő giga méretű rikító twiszterekkel próbálta becsapni a nagypofájú ragadozókat, amiket ráadásul olyan gyorsan vezetett, hogy azt a sebességet maximum balinozásnál produkálja az ember. Messziről látszott, hogy nem japán Bass Fishing videókon nőtt fel az emberünk...

Hal nélkül telt a közösen átdobált egy óra is, majd Dani  "Na menjünk, elég volt ebből!" felkiáltására egyből szét is szedtem a pálcát. Annak ellenére, hogy ő szorgalmazta az indulást, nem siette el a pakolást és míg én szedelődzködtem ő a hídon állva vizslatta a vizet. "Ott egy nagy!" kiáltott, majd rádobott a halra. A fekusz először elment a csali mellett, majd megfordult és BUMM! Rövid fárasztás következett, majd még mindig a hídról szépen kivezette a partig, ahol én a nagyoktól látott módon megragadtam és kiemeltem a vízből ellenfelünket.

 DD közel 200, a hal közel 40 cm

a hal nyert

Ujjongtunk egy sort, lőttünk néhány fotót, majd szépen visszatettük a vízbe és mentünk az autó felé. Nagy meglepetés volt ez mindkettőnknek, de főleg nekem, hisz tudtam, hogy társam vezetési technikája és aktuális csalija sem olyan volt, amilyet a "how to" típusú oktatófilmekben látni.

A hétvége nekem totális sikertelenségben telt, ám ezzel a betlimmel elindult valami. Borzasztóan dühített, hogy a halak gyöngytyúk módjára követték és jobbról balról nézegették csalijaim, de egyszerűen nem voltak hajlandóak megkóstolni azt. Nem tudtam, hogy mit csináltam rosszul, viszont azt igen, hogy meg akartam (és akarom most is) tanulni a fekázás minden csínját-bínját. Elhatározásomban csak megerősített DD csípős megjegyzése, miszerint majd legközelebb megtanít erre is...